Hamu

John Cure

„Baljós hangulatú, lebilincselő pszichothriller, nem várt drámai fordulattal.” - Betűfaló Könyvmolyok Elek Sándor, az egykori magyar diplomata, feleségével, Olgával és két serdülőkorú gyerekével hosszú évek óta tehetős üzletemberként Moszkvában éli mindennapjait. Amikor az általa alapított magyar-orosz nemzetközi vállalkozás csődbe megy, és a hitelek miatt mindenüket elvesztik, a család egyetlen kiútja az marad, hogy az Olga családi örökségeként rájuk maradt és évtizedek óta üresen álló régi dácsába beköltözve önfenntartóvá váljanak. Úgy tűnik, hogy a családnak sikerül megtalálnia az áhított nyugalmat, ám a Voronyezs melletti csendes erdő szélén megbúvó dácsa sötét titkokat őriz. A család tagjait szörnyű, rejtélyes álmok kezdik kínozni, és különös események sora veszi kezdetét: időnként hamut találnak a berendezések alatt, majd a bútorokon és a falon is égésfoltok jelennek meg, amik idővel tovább terebélyesednek. A házba érkező vendégek némelyike pedig nyomtalanul eltűnik. Amikor a terjedő égési nyomok már a család tagjainak testén is megjelennek, a férfi számára nyilvánvalóvá válik, hogy az idejük meg van számlálva, és a túléléshez mielőbb fel kell fednie a dácsa ördögi titkát. John Cure, többszörösen Aranykönyv-díjra jelölt író, a feszültségkeltés mestere, Magyarország egyik legnépszerűbb horror- és pszichothriller írója. Legújabb, lebilincselő története nem hiányozhat egyetlen thrillerkedvelő olvasó könyvgyűjteményéből sem!

(Nincs értékelés)

4 199 Ft

ragasztott kartonált

Szállítás: 1-7 munkanap

Megjelenés dátuma: 2021-11-08

Raktári kód: 769736
EAN: 9789635701131
Kötésmód: ragasztott kartonált
Oldalszám: 320
Megjelenés: 2021
KSH: 4901100000
Nyelv: magyar
Méret (mm): 130 x 197 x 20
Kiadó: Álomgyár Kiadó

Új hozzászólás
(Nincs értékelés) Még nem szavaztak

TOP Thriller